MindenegybenBlog

A tésztából köröket szaggatott, megtöltötte túrós töltelékkel és kisütötte, káprázatos süti lett!

Ma egy olyan sütemény receptjét hoztuk el nektek amely rövid idő alatt elkészül és tehéntúróval van töltve.

Hozzávalók a tésztához:

Hozzávalók a töltelékhez:

Elkészítés:

A hideg, felkockázott vajat tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a lisztet és dörzsöljük el a kezünkkel a vajat a lisztben. A tojást tegyük egy pohárba, öntsük hozzá a vizet, a citromlevet és a sót, majd egy villával keverjük jól össze. Az így kapott keveréket öntsük hozzá a lisztes, vajas keverékhez, majd dolgozzuk össze a tésztát. Ha a tészta túl puha, még adhatunk hozzá egy kevés lisztet. Miután jól összedolgoztuk tegyük fóliába és 30 percre tegyük hűtőbe.  A töltelék elkészítése: a túrót keverjük át botmixerrel, adjuk hozzá a tojássárgáját és cukrot ízlés szerint. Kavarjuk össze jól a hozzávalókat.

 

A tésztát nyújtsuk 3-5 mm vastagságúra, pohárral vagy szaggatóval szaggassunk 9-11 cm átmérőjű köröket belőle.


Tegyük a tölteléket a kiszaggatott körök egyik oldalába, a tészta másik oldalát hajtsuk rá és nyomkodjuk meg a széleit.

Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe a süteményeket. A sütemények tetejét kenjük le felvert tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben süssük készre. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Jó étvágyat.

2018-07-30 18:50:08 - Mindenegyben Blog