Szerelemből házasodtunk össze, legalábbis én azt hittem, öt éve vagyunk házasok, van egy hároméves fiunk. A férjem soha nem volt figyelmes velem szemben, soha nem kaptam tőle virágot, úgy gondoltam, hogy ő ilyen.
Feleség és anya vagyok, vasalok, mosok, főzök az egész családnak, sokszor fáradt vagyok, de ugyanakkor boldog is mert a családom mellettem van. Nagy meglepetésemre egy napon azt vettem észre, hogy a férjem nagyon figyelmes a szomszédunk feleségével. Egy fiatal házaspár, a fiatalasszony mindig nagyon rendezett és modern ruhákat visel. Ekkor rájöttem, hogy én nem adok magamra, elhanyagolom magam az otthoni teendők miatt, sok esetben még arra sincs időm, hogy megigyak egy teát.
A munkahelyemről egyenesen hazamegyek, mert főznöm és takarítanom kell, míg a szomszédunk feleségének nincsenek ilyen gondjai. Azt vettem észre, hogy a férjem több időt tölt náluk, mint itthon. A szomszédasszonyomnak mindig szüksége volt a férjem segítségére. Egy napon elmondtam mindazt amit gondolok a férjemnek, mire ő a következőt válaszolta: “Azt gondoltad, hogy egész életemben virágot veszek neked? Feleség vagy és anya, tehát az a kötelességed, hogy törődj a házzal és a családoddal, szükségem van egy háziasszonyra.”
Nem tudtam tovább türtőztetni magam és ekkor szemrehányást tettem neki azért, mert mindig a szomszédasszonyhoz megy, hogy segítsen neki. “Hagyj már békén – mondta a férjem, a te helyed a konyhában van, majd én eldöntöm, hogy kihez mikor megyek.”
[LAPOZAS]
Megsebeztek a szavai, rájöttem, hogy az eltelt évek alatt csak a bejárónője voltam és nem a szeretett nő. Összecsomagoltam, fogtam a gyereket és elköltöztem. Ma már más életem van, dolgozom, eltelt három év. A férjem semmi életjelet nem ad magáról, nem látogatja a gyereket és gyerektartást sem fizet. Pontosan úgy viselkedik, mintha nem is lettünk volna az élete részesei. Azt hiszem, hogy jó döntést hoztam, az én gyerekemnek nincs szüksége ilyen apára.