MindenegybenBlog

Tudósok szerint október végén világvége. A Biblia is megjósolta..

Tudósok szerint október végén világvége. A Biblia is megjósolta..

Több­­ször ké­­szül­­tünk már a vi­­lág­­vé­­gére. Fél­­tünk az ez­­red­­for­­du­­ló­­tól, a maják jós­­la­­tá­­tól. Most ismét egy ka­­taszt­­rófa híre bor­­zolja az ide­­ge­­ket. A szak­ér­tők ri­o­ga­tá­sát nem árt ko­mo­lyan venni! Újabb világméretű pánikkeltéssel riogatják az emberiséget! A márciusra jósolt pusztító meteorit után most egy tudósok által működtetett YouTube csatorna jövendölte meg, hogy október 29-én eljön az apokalipszis.

A szakértők szerint minden város összedől, az egész Föld elpusztul és újra Jézus Krisztus lesz a világ ura, mindezt pedig tudományos okokkal,egészen pontosan bolygónk mágneses mezőinek felcserélődésével magyarázzák – számolt be róla a The Sun.Ez persze első hallásra nagy átverésnek tűnhet, ám bolygónk hasonló pusztulását már a Biblia is megjósolta.

Pusztító földrengés rázza meg a Földet, a nap pedig sűrű, fekete felhőbe burkolózik majd. A csillagok elszáradt levélként hullanak majd le a fákról egy pokoli szélvihar következtében. Minden hegy és sziget elmozdul a helyéről!"– szólt a október 29-re utaló, riasztó prognózis.Ennek azonban ellentmond a Daily Mail korábbi állítása, miszerint a következő néhány száz évben semmilyen nagyobb méretű katasztrófa nem fogja fenyegetni az emberiséget.

 Reméljük ez a  jövendölés nem teljesül .

Addig is nézzük a mai horoszkópot :2023. október 29.: az Ikrek égi üzenetet kap, a Mérleg kényes helyzetbe kerül

Még vasárnap sem árt az óvatosság a feszítő fényszögek miatt. Napi horoszkóp következik minden csillagjegynek.

Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.)

Még ma is jól jön az óvatosság! Ha elég figyelmes vagy, könnyen észreveszed, amikor valaki nem teljesen tiszta szándékkal közeledik hozzád, vagy ki akar használni. Figyelj a megérzéseidre, a jelekre, melyek megmutatják, ha valami nem stimmel az illetővel, vagy a sztorival, melyet előad.

[LAPOZAS]

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Bika napi horoszkóp (04.21.-05.20.)

Sok új ötlet merül fel benned, ami szuper, de ha őszinte vagy önmagadhoz, tudnod kell, hogy ezek nem mindegyike lesz megvalósítható. Szelektálj és csak azokat tartsd meg, amelyekkel érdemes és tudsz is kezdeni valamit.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Ikrek napi horoszkóp (05.21.-06.21.)

Egy álom, vagy egy gondolat, egy ideje egyre gyakrabban jön elő, merül fel benned. Nem véletlen! Valamit üzenni akarnak neked az égiek. A megfejtésben sokat segíthet az intuíciód, és egy pakli jóskártya.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Rák napi horoszkóp (06.22-07.22.)

A tegnapi telihold és részleges holdfogyatkozás eléggé megvisel. Valószínűleg számolnod kell önmagadban hangulati ingadozásokra, feszültségekre és ebből adódóan arra is, hogy mindezt valamilyen módon kezelned kell, különösen akkor, ha valamelyik szeretted közelében tartózkodsz.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Oroszlán horoszkóp (07.23-08.22.)

Vasárnap valaki a környezetedben meglepő dolgot produkálhat és ez rád is hatással lehet. Lehet, hogy mindez arra inspirál téged, hogy hasonló módon cselekedj, de az is lehet, hogy pont az ellenkezőjét váltja ki belőled. Akárhogy is lesz, nem maradsz közönyös!

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Szűz napi horoszkóp (08.23-09.22.)

Vasárnap megoszt veled valaki egy információt, vagy egy szuper ötletet, és az első gondolatod az lesz, hogy pozitívan állj hozzá a kérdéshez. Persze felpezsdít, ha valami újdonsággal kísérletezhetsz, de csak akkor tedd meg, ha minden kockázattal tisztában vagy.

[LAPOZAS]

Mérleg napi horoszkóp (09.23-10.22.)

Ma eléggé kényes helyzetbe kerülhetsz. Valaki zaklatott állapotban keres fel, talán telefonon, talán személyesen, és azt várja tőled, hogy foglalj állást egy kérdésben azonnal. Mielőtt azonban letennéd a voksodat mellette, próbálj a dolgok mélyére tekinteni.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Skorpió napi horoszkóp (10.23-11.22.)

Vasárnap valami nagyon felkelti az érdeklődésedet, és kiderülhet, hogy valami sokkal jobban érdekel, mint azt előzőleg gondoltad. Talán új információt kaptál a dologgal kapcsolatban, vagy csak most mélyedtél el benne eléggé.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Nyilas napi horoszkóp (11.23-12.21.)

Ma úgy érezheted, hogy a gondolataid nagy sebességgel cikáznak ide-oda a feladatok és a megoldandó helyzetek között és közben talán te magad sem tudod, hogy mibe fogj bele. Ha nem készítesz egy listát, elveszhetsz a részletekben!

Bak napi horoszkóp (12.22-01.20.)

Érdekes élményed lesz vasárnap, talán  egy olyan helyen, vagy olyan személy közelében, ahol általában feszültség övezi minden lépésedet, enyhébb légkör fogadhat. Most tudsz egy nagyot fordítani a dolgokon! Kihasználhatnád a helyzetet és tisztázhatnál néhány kérdést.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Vízöntő napi horoszkóp (01.21-02.18.)

Úgy érezd, rövidesen komoly mérföldkőhöz érkezel. Láthatod, hogy nem voltak hiába az elmúlt időszak erőfeszítései és már jelentkeznek az eredmények több dolgot illetően. Még sok munkát kell beletenned, hogy minden olyan legyen körülötted, ahogyan eltervezted, de már a mostani állapot is örömöt okoz.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

Halak horoszkóp (02.19-03.20.)

Ma egy véletlen folytán találkozhatsz valakivel, vagy valamivel, így feltárulhat előtted egy új lehetőség, amellyel eddig talán nem is számoltál. Légy alapos és cselekedj átgondoltan, hiszen az, hogy valamit megtehetsz, még nem biztos, hogy meg is kell tenned!

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

2023-10-29 10:17:32 - Mindenegyben Blog