Mi vár ránk a halál után? Az emberiséget ősidők óta foglalkoztató nagy rejtélyt az utóbbi évtizedekben az orvostudomány igyekszik megfejteni. Egyelőre nem sok sikerrel. A témában legutóbb egy szenzációsnak szánt hírt repített világgá a sajtó, ilyen figyelemfelkeltő címmel: „Bizonyítékot találtak a halál utáni életre?”
Úgy tűnik, hogy egy új kutatás szerint, ha meghalunk, még érzékeljük, hogy mi történik körülöttünk, ugyanis hiába állnak le a létfontosságú szervek, és nyilvánítanak minket halottnak, az agyunk továbbra is működik.
Az angliai Southamptoni Egyetem indította kutatásban részt vevő orvosok négy év alatt 2060 szívinfarktuson átesett személyt vizsgáltak meg 15 brit, amerikai és osztrák kórházban. A kutatást vezető Sam Parnia és kollégái több mint 3500 olyan pácienst találtak, akik élénken fel tudták idézni a klinikai haláluk alatt átélteket. Parnia szerint számuk jóval nagyobb lehet, csak a kezelések során alkalmazott gyógyszerek miatt semmire sem emlékeznek.
Nehéz róla beszélni
HirdetésA halálból visszatértek gyakran nehezen fogalmazzák meg élményeiket. Nemcsak szokatlanságuk miatt, hanem azért is, mivel tartanak attól, hogy környezetük beteges agyszüleménynek tartaná beszámolójukat. Mert hogyan is magyarázható el annak, aki soha nem élte át, hogy valaki könnyedén kilép a testéből, a magasban lebegve figyeli az újjáélesztésén munkálkodó orvosokat, zárt ajtókon és falakon hatol át, egy szempillantás alatt ott terem, ahol akar, egy alagúton áthaladva halott hozzátartozóival találkozik, és egy csodás fényalak révén átéli a teljes elfogadás, a végtelen szeretet érzését, ami semmihez sem hasonlítható boldogsággal tölti el? Maguk a kutatók is, akik az élménybeszámolókat elemezték, nagyon óvatosan fogalmaznak: „talán még létezhet némi tudatosság azután is, hogy az agy működése teljesen leállt”. Tanulmányuk legfontosabb hozadékának azt tartják, hogy bátorítóan hathat a tudósokra, akik további vizsgálódásaik révén egyre többet tudhatnak meg a halálközeli állapotról és a testen kívüli élményekről.
Sötétben tapogatóznak
A halálközeli élmények biológiai hátteréről nincs egységes elmélet. Egy időben az oxigénhiányt tartották a jelenség okának. Ennek bizonyítására végeztek is kísérleteket, ezek azonban nem szüntették meg a kérdőjeleket. Az oxigénban szegény és szén-dioxidban gazdag levegőelegyet belélegző önkéntesekben sikerült ugyan a halálközeli élmények egyes elemeit előidézni, ám egyikük sem élte át a testenkívüliséget. Mindnyájan tompák, kábultak voltak, holott a halál közelségét átéltek mind azt állították, hogy gondolkodásuk kristálytiszta, érzékelésük nagyon intenzív volt. Ráadásul bizonyított, hogy nem kell oxigénhiány ahhoz, hogy valaki halálközeli állapotba kerüljön, például a műtétek során. Egy műtéti altatószerről, a ketaminról viszont kiderült, hogy hatására sokan élnek át halálközeli élményeket anélkül, hogy klinikai halálban vagy oxigénhiányos állapotban volnának. Sikerült megállapítani, hogy a ketamin jelentős része a halántéklebenyben kötődik meg, azon az agyterületen, melynek ingerlésével előidézhető a testenkívüliség élménye. Arra is rájöttek, hogy a halálközeli élmények egyik meghatározó eleme, az eksztatikus boldogságérzet a limbikus rendszerhez kapcsolódik.
