Önnel is előfordult már, hogy megérezte, ha egy szeretett személy élete véget ért? Esetleg el is köszönt, mielőtt végleg átlépett a fénybe? Nem őrültség, és nincs egyedül, nagyon sokan számolnak be hasonlóról.
Megmagyarázhatatlan álmok, különös látomások, búcsú valakitől, akiről később kiderül, hogy épp akkor halt meg… A napokban jelent meg Angliában egy intenzív osztályon dolgozó nővér, Penny Sartori könyve a halálközeli élményekről, ennek hatására egyre többen számolnak be hasonló megmagyarázhatatlan jelenségekről. Közülük gyűjtött csokorba néhányat a Daily Mail című brit lap, de ha olvasóink közt is akad olyan, aki átélt már effélét, várjuk a beszámolóját.
Carol Kingston, 67 éves nyugdíjas üzletvezető, két felnőtt gyermek anyja. Milton Keynesben él férjével, Johnnal.
1982 májusának elején történt, amikor egy éjjel csengetésre ébredtünk. A férjem, John lement ajtót nyitni, majd bosszúsan tért vissza a hálószobába, mondván, senki sem volt ott. Pár pillanat múlva újra megszólalt a csengő, John pedig újra lement a lépcsőn. De megint nem volt ott senki. Ez párszor egymás után még megismétlődött, de úgy döntöttünk, nem foglalkozunk vele. Másnap reggel 10 órakor apám hívott minket a pusztító hírrel: néhány tiszt érkezett hozzá és arról tájékoztatták, hogy az öcsém, Steve lezuhant egy helikopterrel Falklandnál és meghalt. (A férfi akkor 25 éves volt és a SAS egység tagjaként teljesített szolgálatot, a bázisuk a közelben volt. Carol nagyon közel állt hozzá.)
Ahogy ott állt az előszobában, várva, hogy indulhassanak, azon kaptam magam, hogy csak bámulok rá, és képtelen voltam levenni róla a szemem. Találkozott a tekintetünk, és nehéz megmagyarázni, de olyan volt, mintha a szemén át egyenesen a lelkébe láttam volna. Kérdezte is tőlem, miért bámulom úgy. Motyogtam valami mentegetőzést és elkaptam a tekintetem. Pár órával később kaptam egy telefonhívást Iantől, a férjétől, aki elmondta, hogy anyám összeesett otthon és kórházba vitték. Néhány órával később meghalt, a boncolás szerint egy mellkasi aneurizma miatt. Én pedig hallottam magam, amint azt mondom az orvosoknak: “Hála Istennek, én azt hittem, hogy a gyermekem fog meghalni.”
Ruth Sheard, 67 éves nyugdíjas matematikatanár, a nyugat-yorkshire-i Wakefieldben él.
[LAPOZAS]Otthon feküdtem az ágyamban 1991 egyik éjjelén, amikor úgy éreztem, valaki ott van a szobámban. Felébredtem, és a rég halott nagymamámat “láttam” az ágy lábánál állni. Azt mondta: “A fegyver pont ebben az órában sült el” – én meg ránéztem az ébresztőórára és láttam, hogy pontosan 3 óra van. “Délután történt, nem reggel. Mondd meg az apádnak” – mondta még a nagymamám. Amikor másnap reggel felébredtem, három kis furcsa dudort vettem észre a fürdőszobai radiátoron, amelyeken keresztül víz szivárgott. Felhívtam a vízvezeték-szerelőt, és arra gondoltam, jelentéktelen ügy az egész.
Akkor már pár éve a bankban dolgoztam, és tudtam, hogy nem jó felállni a pénztártól, mikor egész sor ember áll előttem, így a helyemen maradtam. Lil néni, aki a családi halasbolt fölött élt, akkor már a 80-as éveiben járt, de még mindig jó erőben volt. Emlékszem, mindig csipkedte az arcunkat, ha meglátott, és én különösen kedveltem őt. Pár percig mozdulatlanul ült a kandallón, mielőtt eltűnt. Nem integetett, még csak nem is mosolygott rám. Csak a nyugodt tekintetére emlékszem. Senkinek nem szóltam, mert féltem, hogy kinevetnek, de percekkel később kaptam egy telefonhívást az anyámtól, aki azt mondta, hogy Lil épp akkor hunyt el. Azt mondtam: “tudom, most láttam őt”.Susan Radwell, 60 éves oxfordi pszichoterapeuta, a férjével él.
A munkám révén megszoktam, hogy megpróbálok mindent racionálisan elemezni, mi lehet az emberek fejében. 1999-ben azonban olyan élmény ért, amely kihívást jelentett az elme működésére nézve. Egy nyári este a mélyen alvó férjem mellett feküdtem az otthonunkban, 2 óra lehetett. Arra ébredtem, hogy egy kéz – amely nem a férjemé – finoman megérinti a jobb vállamat. Álmosan kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Jack, egy barátom a munkahelyemről áll előttem. Néhány nappal korábban Kairóba ment nyaralni, így tudtam, hogy nem lehet ott velünk. Ám ő mégis ott állt, csillogóan, körülvéve valami ködös fénnyel és a nyakától a padlóig érő hófehér ruhát viselt.
Rám mosolygott, és nyugodtan, békésen nézett. Addigra már teljesen felébredtem, a szemem nyitva volt. Nem féltem, csak éreztem, hogy nyugtat, és furcsán vigasztaló volt a jelenléte. Nehéz megmagyarázni, de tényleg jó, békés érzés volt. Előrehajolt, adott nekem egy csokor liliomot, és elment. Csendesen elaludtam, mert nem akartam, hogy felébredjen a férjem és megosztani sem akartam vele ezt, mert annyira személyes élménynek éreztem. Másnap délben felhívott egy közös munkatársunk, és azt mondta, Jack meghalt egy hirtelen szívrohamban a kairói nyaralása alatt. Alig néhány órával azután történt, hogy megjelent nálam.
[LAPOZAS]Nehéz megmagyarázni, miért volt ott, mert bár három éve ismertük egymást, mindig csak munkatársi kapcsolat volt köztünk, de azóta jobban megbékéltem a halállal.
Alan Graves, 62 éves nyugdíjas értékesítési menedzser, Jean nevű élettársával él Manchesterben, két felnőtt fia van.
1983-ban egy éjjel arra ébredtem, hogy rémálmom volt: a szomszéd leesett a tetőről és meghalt. Szívdobogva ébredtem és csupa veríték voltam, de pillanatokkal később egy férfi hangját hallottam, akit nem ismertem, és azt mondta, feküdjek vissza, majd megmagyarázza az álmot. Bár zavaros volt az egész, szerettem volna megtudni, mit jelent, ezért visszafeküdtem. A hang akkor lassan és értelmesen elmondta, hogy valójában az anyám, Rachel fog meghalni, de nem a tetőről leesve, hanem egy betegségben, miközben körülötte lesz a családja. Megkérdeztem, mikor lesz ez, a hang pedig azt felelte, pontosan három hónap múlva, délután fél 2-kor. Ezután azt mondta, aludjak.
Félelem nélkül merültem újra álomba, de másnap elmeséltem a feleségemnek, Elaine-nek és felhívtam a nővéreim is, hogy elmondjam nekik, amit hallottam. Anyánk Parkinson-kórban szenvedett már négy éve, de elég jól elboldogult magában. A következő három hónapban viszont az állapota rohamosan romlott. Az álomban megjelölt nap előtt azt mondta, meg fog halni, az ágyánál pedig ott voltam a három nővéremmel, a férjeikkel és a bátyámmal. Tudtam, hogy másnap meg fog halni. Másnap 1:15-kor rosszabbodott a légzése, és ő pontosan 1:30-kor, a három hónappal korábban megjósolt időben hunyt el.