Valamikor, a húszas évek előtti időszakban és korábban, orvosi ellátás és gyógyszeres kezelés hiányában, a szegény emberek úgy védekeztek a betegségek ellen, hogy nem is tudtak róla. Elmondható: a táplálkozáson keresztül. a gondviselés volt az orvosuk. A mindennapi megélhetéssel küszköve rá kényszerültek, hogy azt egyék, amit a kiskertjükben meg tudtak termelni. Így volt ez a szegény városi lakókkal is, csak ők a piacon szerezték be az élelmüket. Fő eledelnek számított, különösen télen; a bab, burgonya, kelkáposzta, savanyított káposzta — Szabolcs megyében és környékén, a bablevesbe is savanyított káposztát tettek tészta helyet, mert olcsóbb volt, és mégis tartalmassá tette a levest. — Sőt, gyakran a savanyított káposzta helyettesítette az ételhez járó savanyúságot (salátát) is, anélkül, hogy tudatában lettek volna, a vastagbél normális működését segítetik elő vele. Magyar háztartásokban a háziasszonyok nem spórolták ki az ételből az őrölt piros paprikát. Sőt a férfiak, még evés közben is megpaprikázták a levesüket, sokan a bort is, s ezzel hozzájutottak a létfontosságú C-vitaminhoz. Az őrölt piros paprika tartalmazza a legtöbb C-vitamint.
Kitűnő étel-kiegészítőnek, immunerősítőnek számított a tök, a sütőtök és főleg a tökmag (A férfiak egészségének védő katonája). A menüben gyakran szerepelt, a kukorica, diós tészta, mákos tészta. és még lehetne sorolni. Reggelire; magyar mangalica-disznó szalonnát fogyasztottak, melyről ma már köztudott, hogy a koleszterin szintet nem emeli, de biztosítja a napi kalória szükségletet. Sőt, a napi, nélkülözhetetlen enzimet is biztosították a szervezetűknek. A szegény emberek nem tehették meg, hogy a szürke hétköznapokon édességgel, nyalánksággal kényeztessék magukat, vagy a gyermekeiket. Igaz, a fertőző betegséget okolhatóan, magas számú volt a gyermek-elhalálozás, de a túlélők, például a férfiak, magasabb életkort értek el, mint napjainkban. Sajnos, az unokák szájából egyre ritkábban lehet hallani: a nagyapám így, a nagyapám úgy, a nagyapámtól hallottam......
