Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj. Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!VIA
RENGETEG HELYEN BE VAN TILTVA, PEDIG ENNEK A NÖVÉNYNEK A FOGYASZTÁSÁT MINDENKI SZÁMÁRA KÖTELEZŐVÉ KELLENE TENNI 50 ÉVES KOR FÖLÖTT - OSSZA MEG LEGYEN KEDVES, AKI SZERINT IS AZ EGYIK LEGEGÉSZSÉGESEBB NÖVÉNY A VILÁGON! (2. oldal)
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!