Meg kellene tehát találni érzelmeinkben is a kiegyensúlyozott állapotot. Fia rettenetesen, mindenre és mindenkire való tekintet nélkül, túlzó módon akarjuk a sikert, ez legalább olyan rossz, mintha megbénulva rettegünk attól, hogy mégsem sikerül valami. S inkább eleve lemondunk a küzdelemről.
A kutatók tapasztalatai szerint a teljesítmény akkor éri el a tetőpontot, ha a kísérő érzelmek kellően felhangoltak. De az érzelmi állapot semmiképp sem olyan forrongó, hogy ez kibillentse az embert belső egyensúlyából.
A helyes arány megtalálása nem is olyan könnyű. Mert korunkban a nagy teljesítmények elérése mintha fontosabb lenne, mint az előttünk járó nyugodalmasabb századokban. A gyerek iskolai osztályzata, felvételi vizsgája néha teljesen egészségtelen izgalomban tartja az egész családot. S a teljesítményért küszködő gyereket ennek hatására még jobban eluralja a szorongás. A felnőtt új háztartási gépet, autót, s egyebet vásárol lázas buzgalommal. Teljesítménynek érzi önmaga és ismerősei előtt, hogy új és új javakat tud felmutatni. Valóban teljesítmények ezek is, de gyakran tulajdonítunk nagyobb jelentőséget ezeknek, mint amennyit megérdemelnek. Elfelejtkezvén arról, hogy minden teljesítmény célja, értelme az, hogy az ember életét, s végső soron a társadalom életét is kiegyensúlyozottabbá és szebbé tegye. De ha ez csak állandó hajszával, kínnal, elégedetlenséggel és szenvedéssel érhető el ? Ha csupa ideges szorongás lesz tőle sokunk élete? Akkor egyszerűen nem éri meg a teljesítmény a belefektetett erőt. Akkor már eltorzult a cél, és már elvesztette józan értelmét a küzdelem.
Ha túlságosan is sok kínt okoz a teljesítményért folytatott küzdelem a munkában vagy másban, akkor meg kellene állni és alaposan felülvizsgálni:– talán más területe az az emberi foglalkozásoknak, tevékenységi köröknek, ahol nekem mozognom, élnem kellene… talán nem ott bontakoztathatók ki az én adottságaim, ahol most próbálkozom;– talán alacsonyabbra kellene tennem a mércét… talán lassítanom kellene a tempót… talán rosszul mértem fel eddigi erőimet;– talán nem kellene ennyire félnem a kudarctól!… talán megengedhetném magamnak néha a tévedés vagy a bukás jogát is…
Valóban: miért kellene attól félni, hogy valamiben nem nekünk lesz igazunk és kudarcot vallunk ? A kudarctól való félelem rettenetesen megbénít, s megtorpedózhatja a tervek, ötletek, gondolatok sorát. Newton igazán nagy fizikus volt. S még neki is (saját szaktudományában is!) volt tévedése. Helytelenül úgy vélte, hogy az ég kék színét ugyanaz az ok idézi elő, ami a szivárvány színét. Ez utóbbi akkor keletkezik, amikor a fény megtörik az esőcseppeken. Newton úgy gondolta, hogy az apró vízbuborékok (melyek az ő elmélete szerint a szivárvány kék sávját alkotják) minden időben a levegőben úsznak. S ettől kék az ég. Ebben – mint később bebizonyították -, tévedett. Newton mégis az, aki! Nagy szellem, nagy tudós.
DE VAJON AZZÁ VÁLHATOTT VOLNA, HA NEM MER BÁTRAN GONDOLKOZNI, DÖNTENI? S HA NEM SZÁMOL A TÉVEDÉS ÉS A KUDARC LEHETŐSÉGEIVEL?
Gyakori a „nincs időm” szorongásélménye is. De lehet, hogy nem is ez a valódi ok! Valami más érzelmi zavar munkál a háttérben, s ez okoz szorongatott állapotot. De ez a „valami más” nem tudatosodik. Tény, hogy szorongásaink valódi okának felderítése felderít nagyon fontos lenne; mert igen gyakran (nemcsak a „nincs időm” élmény esetében) nem az okozza ezt a kellemetlen érzést, amit felületesen szorongásokozónak hiszünk. S ebből (az „időhiányos” szorongás példájánál maradva) rossz megoldás születik. Mert az érzelmi zavar (ami néha rejtve van) szorongása megtetéződik a „nincs idő” szorongásával, s már mindkettő nyomaszt. Ráadásul igazolva látjuk, hogy időhiány miatt nem sikerült megtenni a dolgunkat. S közben továbbra is rejtve maradt az a valódi ok, amelyet ha feloldottunk volna, akkor ez az egész „nincs idő” szorongás fel sem bukkan bennünk.
Ilyen módon alkalmazkodni sem tudunk önmagunkhoz. Hiszen szorongó tüneteink igazi okát nem tudjuk, így azokat megszüntetni sem lehet. Addig-addig kellemetlenkedik ez az érzés, míg – jó esetben – véletlenül, rajtunk kívül álló okból rendeződnek a valódi problémák.
Csakhogy a bajok ritkán oldódnak meg maguktól, s mindig a véletlenre hagyatkozni a könnyelműségnél is több: önmagunk elleni vétek. Ugyanis a folyamatos, állandó szorongás több bajt is okozhat, mint csupán egy kellemetlen érzést.
Okozhat neurotikus, ideges tüneteket, fejfájást, álmatlanságot, súlyos lehangoltságot. Máskor vérkeringési zavarokat vagy emésztési zavarokat, fekélybetegségeket és légzési megbetegedéseket, asztmát, fulladásokat. Sőt ekcémákat és különféle más bőrbetegségeket. Súlyos hiba lenne minden ilyen betegséget szorongásos eredetűnek mondani ! De biztos, hogy az esetek jó részében van összefüggés a betegség és a szorongással járó pszichikus bajok közt.
Tökéletesen, teljesen megszabadulni a szorongástól nem lehet. Amíg élünk, lesznek apróbb-nagyobb konfliktusok, folytonosan döntési helyzetekbe kerülünk. Néha magányosak vagyunk, máskor meg sűrűbb körülöttünk az embergyűrű, mint szeretnénk. Teljesítményünket elvárják tőlünk és mi is szabunk önmagunknak mércét: szeretnénk elérni valamit, s rajta hagyni kezünk vonalát a világon. Mindezekkel gyakran együtt jár ez az érzés.
De az ember mégis szeretne szabadulni a szorításából. Jó lenne oldottan, a „minden olyan jó és egyszerű” érzés nyugalmában élni. Szüntelenül keressük a megoldásokat és hol jó, hol rossz módszerekhez folyamodunk.
Legjobb megkeresni a szorongás okát és ezt megszüntetni. Csakhogy ez sem olyan egyszerű. Hiába tudom például, hogy az „összezártság” az ok – ha nem szerezhetek az egy fedél alatt élő háromgenerációs családnak három különböző lakást.
HirdetésHiába tudom, hogy a teljesítményeimért folyó küszködésem az ok. Mivel magam is akarom ezt a teljesítményt: nem térhetek ki a vele járó szorongások
Mégis – ilyen megoldhatatlannak látszó helyzetekben is – szükséges tudni és megérteni a szorongás valódi okát. Mert az élet folyamatában kell megoldani az embernek a napi gondokat is, de azt is, hogy harmonikus személyiséggé váljék. Ezt egyik napról a másikra nem lehet megvalósítani, de évek során, tudatos életvezetéssel, tervszerűséggel talán már kiküszöbölhető maga az ok is. Az első esetben a lakások megszerzése. A másodikban: józan felmérése a képességeinknek, s módosítva az igényeket, olyan teljesítményekre törni, amelyek ha járnak is bizonyos természetes szorongással nem teszik kínná a napjainkat.
