Ez a legfontosabb tanács a kiegyensúlyozott élethez. Mi a kiegyensúlyozott élet? Olyasféle belső nyugalom, amely megmarad a mindennapi élet gondjai, buktatói mellett, sőt azok dacára is.
Légy őszinte önmagadhoz! Meg kell érteni problémáid alapját! Bízni kell abban, hogy nem egyik napról a másikra, de az idő hosszabb távlatában a már megértett problémák megoldhatók!
Így foglalhatók össze az elindulás szabályai. A folytatás már annyira egyéni, sokféle és változatos, hogy nehéz lenne leegyszerűsíteni a „szabályait”.
Lássuk az önmagunkhoz való őszinteséget. Egy jeles pszichológus megállapítása szerint valamennyien a hátunkon cipelünk egy láthatatlan zsákot. Amikor valamiről nem akarunk tudomást venni, akkor a „valamiket” hátunk mögé dobáljuk, s ezek rendre belepottyannak a láthatatlan zsákba. Nő, növekszik a zsák súlya. Megadóan cipeljük, pedig napról napra nagyobb terheket ró ránk.
Miket dobálunk a hátunk mögé? Rendszerint olyan élményeket, gondolatokat, emlékképeket, amelyek sértik az önbecsülést. Bántják a büszkeséget. Megzavarják azt a képet, amit egyszer már kialakítottunk önmagunkról, az általunk szeretett emberről, a dolgokról. Ami nem vág bele a világról alkotott elképzelésünkbe, amiről úgy érezzük, hogy ez számunkra kész vereség, szégyen és kudarc. Ezekhez kínos, kellemetlen szorongások tapadnak. Igyekszünk tehát észrevétlenné tenni őket, tudomást se venni róluk és így kerülnek a hátunkon cipelt zsákba.
Szembe kell nézni a hibákkal, a gyengeségekkel, a tévedésekkel, s azokkal az eseményekkel is, amelyek kapcsán ezek napvilágra kerültek. Kicsi és nagy kudarcok, megszégyenülések érhetnek mindenkit! Nem szabad ezeket „átélni”, nem szabad belemerülni, érzelmekkel feldúsítani, s átadni magunkat nekik. Az aggodalmat, szorongást, s a hasonló érzéseket amennyire csak lehet ne éljük át! Inkább kíséreljük meg hűvösen, józan aggyal, szinte kívülről – mintha egy tőlünk idegen ember lenne – nézni ilyenkor magunkra. Ha ez az „eltávolodás önmagunktól” egy kicsit is sikerül, akkor már elkerültünk egy veszélyes bozótot: érzelmeink, indulataink dzsungelét. A szeretet, az önszeretet, meg a gyűlölet, a harag, a félelem, a düh . . . ezek az érzések persze nagyon megnehezítik ilyenkor a tisztánlátást. Az érzelmek fontos, szép dolgok és vannak olyan helyzetek életünkben, amikor igenis át kell élni ezeket. De amikor a magunk kudarcait, bajait, szégyeneit szemléljük (tehát amikor legszívesebben a hátunkon levő felejtészsákba dobálnánk az emlékeket), akkor az érzelmeket tegyük félre egy-két pillanatra.
Hűvös aggyal és nagyon őszintén szemlélve magunkat, kiderülhet például az: mibennünk van-e a hiba? Vagy a körülményekben? Vagy mindkettőben? Erre a különbségtételre nem vagyunk képesek, ha érzelmeink szempontjából nézdegélünk, ha belebonyolódunk az indulatok ág-bogába.Azután lépjünk tovább:– Miben kell megváltoztatni önmagamat, viselkedésemet, gondolkodásomat?– Mit kell megtanulnom, és mit kell a továbbiakban elkerülnöm?– Miben kell megváltoztatni a körülményeket?
Egy fiatal édesanya szorong, szégyenkezik a szomszédok vagy önmaga előtt, mert négy-ötéves kisfia nem „szobatiszta”, vagy ismét vissza-visszaesik és bepisil, mint kisbaba korában. Lehetséges, hogy a szülőkben kell keresni az okot. Talán ridegebb, hűvösebb a magatartásuk a gyermekükkel, mint amit ő igényel. Talán az állandó biztonságérzést nem adják meg, amit az egyik gyerek jobban, a másik kevésbé igényel. Lehetséges, hogy a körülmények a hibásak. A szülők egymás közötti konfliktusai, munkahelyi gondjai elterelik a figyelmüket a gyerekről, s ezért nem tudnak elegendő időt, gondoskodást, türelmet szánni rá. Az is lehet, hogy egy kedves esemény – például új kistestvér születése köti le minden figyelmüket, s ezért érzi bizonytalan helyzetben magát a nagyobb gyerek. Ilyen esetekben, ha az édesanya csak szorong, szégyenkezik, szégyenében esetleg dühöng a gyerekre – tehát érzelmeinek gubancaiba bonyolódik , nem tudja józanul felmérni az adott helyzetet.
Próbáljon előbb a maga józan ítélete szerint változtatni a magatartásán és a körülményeken. S ha nincs eredmény, akkor nevelési tanácsadóhoz forduljon.De ne dobja a hátán lévő zsákba a gondjait. Az a furcsa természetük van ugyanis az így zsákba került dolgoknak, hogy további szorongást okoznak.
A szorongás és a félelem okairól
HirdetésBármily furcsán hangzik, ezek a rossz érzések gyakran védenek bennünket. Előre jelzik a veszélyt és felszólítanak a küzdelemre vagy a menekülésre. S mivel nem élünk üvegházban, gyakran szükségünk van az előjelzésekre. Csakhogy néha oly hevesek vagy állandósultak lehetnek a szorongások, hogy már-már felbillen tőle a lelki egyensúly, és bizonyos ponton túl ez romboló is lehet. Vegyük hát szemügyre ezt a láthatatlan kísérőnket a szorongást.
Mi az eredete a szorongásnak és á félelemnek? Velünk született érzések vajon? Watson amerikai pszichológus nevezetes kísérletet végzett erről egy 11 hónapos fiúval, Alberttel.
Az újszülöttek az erős hangra összerezzennek. Ez félelmük megnyilvánulása. Így volt Albert esetében is, még 11 hónapos korában is. De nem félt semmi mástól, amitől általában később a gyerekek félnek, például a különös állatoktól vagy a sötétségtől. Nem félt a fehér kísérleti patkánytól sem, amit mellé helyeztek a kosárba. Érdeklődve megsimogatta, de ekkor a háta mögött egy erős, éles hang hallatszott, s Albert megijedt. Többször megismételték a jelenetet: valahányszor a gyermek az állat felé nyúlt, mindig hallatták az éles, erős hangot. Később – a nyolcadik alkalommal – már akkor is megijedt, menekült és sírt, ha a fehér patkányt behozták és mellé tették, noha ekkor már a félelmet keltő hangot nem hallotta. De a hangról átvitte a félelmét a fehér patkányra és megijedt ettől is, noha kezdetben teljesen természetesen és bátran akart ismerkedni az állattal.
A kísérlet későbbi szakaszában azt vizsgálták, hogy átterjed-e másra is a kialakított félelem. Különböző tárgyakat és élőlényeket – melyek valamiképp emlékeztettek a kísérleti állatra – vittek Albert közelébe. Házinyulat, kutyát, szőrmés gallért, pamutcsomót. A gyerek ezektől is megijedt, menekült. Félelme átterjedt az emlékeztető ingerekre.
A félelem lehetősége velünk születik. De eleinte csak a szokatlan, erős hang hívja elő belőlünk. Későbbi félelmeink már tapasztalatok során alakulnak ki. Átterjednek egyik helyzetről a másikra, általában a helyzetek hasonlósága révén.
FÉLELEM ÉS SZORONGÁS HASONLÓ ÉRZÉSEK. A PSZICHOLÓGUSOK ELMÉLETILEG JÓL EL TUDJÁK KÜLÖNÍTENI A KETTŐT, A VALÓSÁGBAN AZONBAN ÖSSZEFONÓDOTTAN JELENNEK MEG BENNÜNK, SZÉTVÁLASZTÁSUK NEHÉZ.