Megpróbáltam? Igen. Jobb lett tőle? Nem igazán, csak még inkább nyomasztott a tudat, hogy gyenge vagyok, mások is meg tudják csinálni két-három-négy-x gyerek mellett, én miért nem, és ez többet ártott, mint használt az önértékelésemnek.
És hogy mi segített? A tudat, hogy a mozgás és az egész fitt-kultusz nem arról szól, hogy nézek ki, hanem hogy hogy érzem magam. Amikor már nagyon fáj a derekam, kicsit rendszeresebben úszom. Mozogni mozgok eleget úgyis, két gyerek és munkám mellett általában kiakad a lépésszámláló a telefonomon a nap végére. Lenne honnan leadni, lenne hova izmosodni. Hónapok óta gondolkodom rajta, hogy beszerzek két kis súlyzót. Előbb-utóbb odáig is eljutok majd, ha eljön az ideje. Vagy ha véget ér a szünet. És emiatt, hogy nem teszek meg „mindent”, „ma”, nyilván bosszantanak is ezek a hirdetések. Bosszanthatnának.
Sportban, tesi órán mindig én voltam a béna, a gyenge. De voltam várandós, megszültem és szoptattam majdnem kétéves koráig két gyereket. Elviselem a testem ezzel járó változásait. Hogy sose lesz már olyan lapos hasam. A mozgás célja, egyébként, nem is ez kellene, hogy legyen. Hanem az, hogy bírjam szusszal az életet, és hogy ne érjen véget idejekorán. Bírjak játszani a gyerekekkel (hogy az mennyi kalóriát éget el!) és fel bírjam nevelni őket. Hogy örömet okozzon a testi lét, ne csak szenvedést.
A mozgás célja nem az, hogy tökéletes legyek. Úgyse lehetek az, bármennyit sportolok.
Teljesen megértem, ha valaki a sportolásból merít erőt. Mindemellett lehetséges, hogy más emberek viszont más tevékenységekre szeretnék felhasználni szűkös én-idejüket, mert abból jobban tudnak töltekezni. Én például most abból, hogy megírtam ezt a cikket.
