Testünk precíz belső órája – a szív – pontosan ketyeg és soha nem téved. Pillanatról pillanatra teszi a dolgát anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést kellene tegyük, vagy irányítanunk tudatosan azt.
Kényelmes igaz? Csak úgy ketyeg! Maga az élet bölcsessége az, ami felhúzza egy életre és mutatója pontosan úgy halad, ahogy a természet rendje azt megköveteli.
Anatómiai ismereteim hiányosak, hiszen régen volt már, amikor az anatómiát tanultam az orvosi egyetem padjaiban, de arra tisztán emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött a szív szerkezete. Születéstől a halálig fáradhatatlanul dobog, anélkül hogy pár percig is megállna. Ereje felmérhetetlen, hiszen több liter vért tart mozgásban, több energiát használva el, mint a legtöbb szerv. Nem is beszélve az apró pici sejtekről, amelyek mint kis automata okos vezérlők mindezt irányítják, ahhoz, hogy minden rendeltetésszerűen működjön.
A szív az a szerv, ami folyamatosan mozgásban tartja az életenergia folyadékát, a vért. Nem kis szerep. Ahhoz, hogy jól működjön, azonban neki is szüksége van vérre. A koszorúerekbe áramló vér arra hivatott, hogy a szívet önmagát táplálja, hogy aztán az a vért az összes többi más szervhez eljuttathassa.
Milyen érdekes igaz? Ahhoz, hogy adni tudjon először saját magának kell adnia. Ha ellátja önmagát vérrel az által tudhat adni csak másoknak. Ezen érdemes elgondolkodni.
Aztán, ahogy teltek múltak az évek és kikerültem az iskolapadból a test már egyre kevésbé kezdett lenyűgözni, amikor kezdtem megismerkedni a lélek dolgaival. Egy újabb dimenziója létezésünknek és mégis elválaszthatatlan a testtől. Ekkor figyeltem fel újra arra, hogy a szív milyen érdekes. Most nem fizikai hanem energetikai szinten. A legnagyobb bioelektromos tere van…olvastam, nagyobb mint az agynak. Aztán hallottam a szívcsakráról, és arról hogy Jézusnak mekkora aurája volt, és hogy mai napig is miért ábrázolják lángoló szívvel.
