„Anya, miért kell ezt megtanulnom?” – Egy megható történet arról, hogy az életvezetési készségek mindenkinek fontosak
— Anya, miért kell nekem megtanulnom takarítani, főzni és mosni? Ezeket nem a lányok szokták csinálni? — kérdezte Dávid, a 7 éves kisfiam, miközben zavartan nézte, ahogy felmosót nyomtam a kezébe.
Elmosolyodtam, és leguggoltam hozzá. — Tudod, Dávid, ezek nem "női" dolgok. Ezek az élet részei. Aki képes gondoskodni magáról, az erős és önálló ember lesz. Nem azért tanítom neked, mert fiú vagy vagy lány, hanem mert szeretném, ha bármilyen helyzetben megállnád a helyed.
Az első lépések
Aznap délután együtt kezdődött minden. Dávid először tanulta meg, hogyan kell egyszerűen rendet rakni a szobájában. Nem volt tökéletes, és a játékait kicsit furcsa sorrendben rakta a polcra, de a lelkesedése mindent felülmúlt.
Ahogy a napok teltek, megtanítottam neki, hogyan kell egy egyszerű szendvicset készíteni, majd később együtt sütöttünk palacsintát. A konyhában eltöltött percek nemcsak arról szóltak, hogy egyre ügyesebb lett, hanem hogy közben rengeteget beszélgettünk.
— Anya, miért olyan fontos, hogy ezt megtanuljam? — kérdezte egy este, amikor éppen elpakolta az asztalt vacsora után.
— Azért, kicsim, mert az élet néha kiszámíthatatlan. Nem tudhatjuk, mikor lesz szükséged arra, hogy egyedül boldogulj, vagy mikor kell gondoskodnod valakiről, akit szeretsz — mondtam.
A nevetés és az előítéletek
Amikor egy családi találkozón elmeséltem, hogy Dávid tanul főzni és mosni, a rokonság vegyes reakciókkal fogadta.
— Tényleg tanítod a fiadat mosni? — nevetett Péter bácsi, miközben a többiek is kuncogtak. — Mire jó ez? Lányt csinálsz belőle?
Dávid is hallotta a megjegyzést, és zavartan nézett rám. Letérdeltem mellé, és határozottan válaszoltam: — Péter bácsi, ezek nem „női” feladatok. Ezek az élet alapvető részei. Ha Dávid egyszer felnő, talán neki kell majd gondoskodnia valakiről, akit szeret. Talán egy betegség vagy nehéz időszak miatt ő lesz a támasz. És ha nem lesz kivel megosztania az életét, akkor is tudnia kell gondoskodni magáról.
Dávid rám nézett, és bólintott. — Anya, én ezt értem. Nem bánom, hogy tanulságos dolgokat tanulsz velem — mondta büszkén, amitől könnyek szöktek a szemembe.
Egy különleges pillanat
Egy évvel később Dávid az osztályában részt vett egy „Gondoskodó Nap” elnevezésű rendezvényen, ahol a gyerekek bemutathatták, hogyan segítenek otthon. Dávid elképesztően ügyesen rakott össze egy szendvicset, és segített a többieknek is. Az egyik tanító odajött hozzám, és ezt mondta:
Hirdetés— Dávid egészen különleges fiú. A többiekre is hatással van a hozzáállása. Ön remek munkát végzett.
— Nem is én — válaszoltam. — Ő maga döntött úgy, hogy tanulni akar.
A jövő gondoskodó férfija
Amikor Dávid már kamasz lett, egyszer hazajött az iskolából, és büszkén mesélte:
— Anya, ma segítettem az egyik osztálytársamnak, aki elesett. Megkérdeztem, hogy mit csináljak érte, és hálás volt. Tudod, azt hiszem, értem, miért fontos, amit tanítottál nekem.
Megsimogattam a fejét, és büszkén néztem rá. Dávid már nemcsak egy kisfiú volt, aki megtanulta, hogyan kell rendet rakni vagy szendvicset készíteni. Ő már egy fiatalember volt, aki megértette, hogy a gondoskodás és a felelősségvállalás nem a nemtől, hanem az emberi értékektől függ.
Tanulság
A főzés, a takarítás és a mosás nem „női” feladatok, hanem az életvezetés részei. Dávid története bebizonyította, hogy a gyermekeknek tanított készségek túlmutatnak a mindennapi feladatokon. Ezek a készségek nemcsak az önállóságot erősítik, hanem az empátiát és a gondoskodást is.
Sosem lehet tudni, mikor leszünk egyedül vagy mikor kell gondoskodnunk másokról. De ha megtanítjuk a gyermekeinket ezekre az alapvető dolgokra, biztosak lehetünk benne, hogy erős és önálló felnőttekké válnak.
