Minden ember egyedi és különleges, ugyanakkor hasonlóak és különbözőek is. Törékeny és erős akit nehéz megérteni, de könnyű szeretni. A múlttal, jelennel és jövővel, ez a világegyetem.
Az emberek nem véletlenül találkoznak egymással, mindegyik embernek más a története attól függően ki mit választott magának az életben. Egyes embereknek emlékezetes történetei vannak, amik megmaradnak egy könyvbe foglalva. Mások elmesélik a fájdalmaikat és a gondjaikat. Olyan személyek is vannak akik nevetnek a múltban történt dolgok miatt vagy éppen szégyellik azokat. Megosztjuk az álmainkat hiszen ugyanaz a Nap ragyog mindenkire és ugyanazon a földön élünk.
Drága lélek, azt hiszed megérted mindenki bánatát és örömét, a szavak mögött lévő dühöt és a boldogságot az ember könnyei mögött? Azt hiszed, hogy igen, de nem így van.Minden embernek meg van a saját rejtélye, beszélünk és szépeket álmodunk. Kapcsolódunk az emberekkel, a helyekkel, és a szép pillanatokkal. Dolgozunk, elrejtjük a fizikai és a lelki fájdalmainkat, a bánatunkat, a nem sikerült terveinket.
Újra empatikusak, a jelenben élők és figyelmesek leszünk. Sírunk, megbocsájtunk, szeretünk. Őrizzük az emlékeinket, amelyek jót tesznek a lelkünknek. Egy csúnyább tekintet megöli a bizalmat, egy megjátszott ölelés jobban fájhat mint egy ököllel kapott ütés.
Megjegyzéseket teszünk az emberekre, megbélyegezzük őket, próbálunk rávenni egyes embereket arra, hogy megváltozzon a véleményük. Arra pazaroljuk az energiánkat, hogy azzal foglalkozunk mit mondanak rólunk mások. Összegyűlik bennünk a frusztráció, feleslegesen idegeskedünk, olyan dolgokat beszélünk be magunknak amik nem is reálisak.
Azért érezzük kellemetlenük magunkat, mert túl sokat stresszelünk és elfelejtünk boldogak lenni. A véleménynyilvánítás bármiről, bárkiről, bárhol egy másik hibája az emberiségnek. Előítéletek, utópiák. Amikor az élet jól megkínoz bennünket, akkor a legkisebb darab kenyér tűnik a legédesebbnek.
Főleg akkor amikor úgymond olyan szemüveg van rajtunk, hogy csak előre látunk, oldalra nem, nem látjuk a mellettünk lévő emberek fájdalmát és bánatát, a szépet ami körülvesz bennünket, a jót, az esélyeket a velünk együtt élő embereket.
Ma én hibázom és te megbocsájtasz. Holnap te hibázol és én bocsájtok meg neked. Holnapután mind a ketten hibázunk és mások megbocsájtanak nekünk és így tovább.
Izgatottak vagyunk attól ami szép, egy virág, egy dallam, egy mosoly, egy gyerek hang, egy idős ember érzékenysége, egy szeretett személyre való emlékezés.
Hoztál valami szépet és jót erre a világra? Boldoggá tettél ma valakit? Szeretet van benned vagy gyűlölet? Reagálsz valamire vagy hidegen hagy? Megértesz valamit anélkül, hogy elmagyaráznák? Hiszel anélkül, hogy álmodnál? Értesz szavak nélkül? Látsz becsukott szemmel? Érzel érintés nélkül? Amikor a tükörbe nézel mit látsz? Amikor az élet kettétöri az álmaidat tudsz nevetni azokon az álmokon amik ez után jönnek? A lélek nem szabja meg a szeretet mennyiségét.
Minden ember akivel találkozom különleges a maga módján, valamit mutatni akar nekem az utam során, ezért megpróbálok mindegyiktől valamit tanulni. Istenem az élet egy csoda főleg amikor rájössz arra, hogy elmenekültél magad elől azért, hogy magaddal találkozz ismét.
A világ vége az én életemnek a vége, amikor meghalok az én világomnak vége. Ezért az én életemnek a vége kell foglalkoztasson és nem a világ vége, mert senki sem írt alá egy olyan szerződést, hogy 70 vagy 80 évig él.
Az életünk meséje bármikor hirtelen véget érhet. Bennem van a Menny és a pokol, a fény és a sötétség.
Ezért drága lélek minden napodat úgy éld mintha az utolsó nap lenne az életedből. Ma lehet a legszebb napod, tőled függ mit választasz. Legyél egy égő mécses és a saját életed példájával tedd szebbé a körülötted lévő világot.
Bocsáss meg, szeress, áldj meg másokat. Egy csoda vagy.Idézet a “Kevesebb szó, több szeretet” c. könyvből.