Fitt, derűs, a nyugdíjasklub lelke a 90 éves csongrádi Balog Lajosné. Táncol, énekel, csörögét süt a dédunokáinak, és ha kell, biciklire ül. Nem szereti, ha a kertjéhez más nyúl hozzá.
„Nagymamám, Balog Lajosné Marika néni Csongrádon augusztus 9-én ünnepli a 90. születésnapját. Igazán figyelemre méltó az élete, bár egyszerű családból jött, csak jót adott mindenkinek egész életében. Sohasem irigy, sohasem ítél el senkit. Mindennap pálinkával kezd, rendszeresen kirándul, utazik, táncol, és szaladgál a 13 dédunoka után" – írta szerkesztőségünknek az ünnepelt unokája. A rokon csöppet sem túlzott.
A megbeszélt időpontban az idős asszony a lányával várt bennünket a csongrádi házban. Amikor kaput nyitott egy fitt, fürge, nevetős idős hölgy, azt gondoltuk: ő lehet az említett leánygyermek. Legnagyobb meglepetésünkre odabent kiderült, hogy a kaput nyitó néni, akivel az udvaron alig tudtunk lépést tartani, a 90 éves Marika néni.
Marika nénit a család, a derű és a kert élteti. Fotó: Králik Emese
Csongrádon születtem, de határőr férjem révén az ország számos településén éltünk. Szőlőt, földet műveltem, mindig szerettem dolgozni. Ma sincs ez másképp – mesélte Marika néni. Mutatja az esküvői fotót, gyönyörű, szőke lány és fess, egyenruhás fiú mosolyog rajta. Három lányuk született, őket már özvegyként házasította ki szépen, tisztességgel. Később 6 unoka és a levélben említett 13 dédunoka érkezett a családba. – Ha a kicsik kérik, akár este 8-kor is hozzáfogok csörögét sütni! – nevetett.
A kis házban és az udvarán rend, tisztaság, a kert gondozott, virágok díszlenek. Maga műveli a kertet, naponta kétszer locsol, mutatta büszkén. A család meg akarta kímélni a nehéz munkától, ezért a krumplit titokban ültette, csak akkor szólt, mikor már készen volt vele, magyarázta huncut tekintettel. Nem lehet azt akárhogy, a földet rendesen el kell dolgozni, trágya kell alá, a fölszedést is maga végzi majd, bizonygatta. A kerti munkának egyébként is az a titka, hogy időben kell végezni, akkor könnyebb.
– Ha kellett, fiatal koromban éjjel 2-kor keltem, indultam a kukoricásba. Én még életemben se kapáltam magas gazt! – tette hozzá. Pálinkát főzet, azt mézzel ízesíti, azzal kínálja a vendégeket. A lugason annyi szőlője terem, hogy az abból készített bor – persze azt is maga állítja elő – kitart a következő szüretig.
Marika néni nem magányos, nagy szeretet veszi körül, a családtagok naponta mennek hozzá, a barátokkal, szomszédokkal is ápolja a kapcsolatot. Sokat vigyázott az unokákra, dédunokákra, saját meséket talált ki, azzal szórakoztatta a kicsiket.
A mosást még ma is megcsinálná, de azt a lányai már nem engedik neki. Mindig jó a kedve, szeret énekelni, szép a hangja, a nyugdíjasklubban ő viszi a prímet, ha mulatni, táncolni kell. Élvezi a bolondozást, sorra mutatta azokat a fotókat, amelyeken jelmezbe bújt egy-egy klubrendezvény kedvéért. Az egyiken apáca, a másikon bajszos betyár. Ha kell, még ma is biciklire ül, bár ennek a család már nem örül, féltik. Az egészsége kifogástalan, el is büszkélkedik: szemüveg nélkül fűz be a tűbe, semmilyen gyógyszert nem szed. Jókat eszik, tévézik, és ami szerinte a legfőbb: soha nem haragszik senkire.
– Hiszen olyan rövid ez az élet – nevetett.