MindenegybenBlog

Botrány a Sztárban Sztár All Stars műsorában: Zámbó Krisztián produkciója után meg kellett szakítani a műsort!👇

Zámbó Krisztián a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában Szandi bőrébe bújva lépett színpadra, hogy előadja a népszerű „Kislány, kezeket fel!” című dalt. Az előadás azonban nem aratott osztatlan sikert a zsűri és a közönség körében. Az inkább egy humoros paródiának tűnt, mintsem egy komolyan vett, jól átgondolt produkciónak. Krisztián a fellépés során látványosan próbált a humorral és a mozgással hatni a közönségre, de a kritikus szemek nem nézték ezt jó szemmel.

A legnagyobb problémát azonban nem csak az előadás stílusa okozta, hanem az is, hogy Zámbó Krisztián egyik szövegrészt nem sikerült rendesen megtanulnia, ami különösen szemet szúrt Stohl Andrásnak. A zsűritag nem titkolta csalódottságát, és szóvá is tette a produkció során észlelt hibákat..

Ott ül egy négyes fogat, akik az utolsó porcikáig kitalálják a dalt. Ez a klipben így van, hogy felolvassa a szöveget? – intézte a kérdést Krisztián felé. – Összesen azt tanultad meg, hogy ‘Kislány, kezeket fel’, ami külön versszak, azt meg sem tanultad… – emelte ki Stohl András, mire Zámbó Krisztián elárulta, hogy valójában nagyon sokat készült a produkcióra, de számára ez volt az eddigi legnehezebb feladat.

Nagyon sokat dolgoztam, de nekem ez a rész valahogy nem építődött be – mondta, mire Liptai Claudia viccesen megjegyezte, hogy igazából egyik résznek sem sikerült beépülnie. Lékai-Kiss Ramóna pedig mindeközben azt kifogásolta, hogy Krisztián úgy állt ki a színpadra, hogy nem borotválta le a lábát.

2024-09-22 10:16:56 - Mindenegyben Blog