MindenegybenBlog

A Csend hangja után Céline Dion és Andrea Bocelli álomszép slágerét is elénekelték ők 5-en! Bravúr a köbön!

A Pentatonix Együttes Története

A Pentatonix öt tagból álló együttes, melynek három tagja már középiskolás koruk óta ismerik egymást, és együtt nőttek fel. Az iskolatársak a texasi Martin High Schoolban tanultak, ahol egy helyi rádióműsor énekversenyére is jelentkeztek trióként.

Bár a versenyt nem nyerték meg, az iskolában nagy figyelmet keltettek, ami arra ösztönözte őket, hogy együtt maradjanak, és további két taggal bővítsék a csapatot.

Scott Hoying, a csapat egyik tagja, a pentaton skála alapján adta az együttes nevét, mivel ez a zenei skála öt hangot tartalmaz oktávonként, ami tökéletesen illeszkedik az öt tagú csapathoz. Az „i” és az „x” betűk hozzáadásával még különlegesebbé tették a név hangzását.

Az együttes nem csak a nevük hangzásával, hanem az előadott dallamokkal is lenyűgözi a közönséget. Az egyik legnépszerűbb videójuk a „Csend hangja” című dal feldolgozása, amely sokakban libabőrt keltett. Ide kattintva megnézheted és meghallgathatod a klipet.

Legutóbb a csapat előadta Céline Dion és Andrea Bocelli híres dalát, a „The Prayer”-t, amely eredetileg Céline Dion karácsonyi albumán jelent meg. Különleges élményt nyújt, ahogy acapella stílusban hallhatjuk a dalt, ráadásul Céline Dion szólamát egy férfi énekli az eredeti hangmagasságban.

Te mit gondolsz az előadásukról? Írd meg véleményedet kommentben a Facebook oldalunkon!

 

2024-08-03 18:36:28 - Mindenegyben Blog