Hozzávalók a házi meggyszörphöz:
- 5.5 kg meggy
- 3 kg kristálycukor
- 2 l csapvíz
- 10 mokkáskanál citromsav
Meggyszörp elkészítése tartósítószer nélkül:
Az egészet azzal kell kezdeni, hogy alaposan átmossuk a meggyet, eltávolítjuk belőle az esetleg benne maradt szárdarabkákat. Amikor ez megvan, előszedjük a szörpnek szánt üvegeket, és a tartósítószermentes befőzésnél megszokott módon járunk el: alaposan kimossuk az üvegeket mosogatószeres forró vízben, majd átöblögetjük őket, és fejjel lefelé fordítva lecsepegtetjük. Ugyanígy járunk el a kupakokkal is.
Amíg az üvegek csepegnek, vegyünk elő egy lábast, vagy fazekat, amiben szeretnénk a szörpöt főzni. Dobáljuk bele az előzőleg kimagozott meggyet, öntsük nyakon az említett mennyiségű vízzel, majd alaposan törjük össze a meggyet. Ennek legegyszerűbb módja, ha belenyúlunk, és a markunkkal szétnyomjuk a meggyeket a lé alatt. Ahogy egyre több meggyszem roncsolódik szét, úgy alakul a meggylé színe is. Ne ijedjünk meg, hogy megfogja a kezünk, egy alapos kézmosással lejön. És itt jön a kérdésre a válasz: minek a meggyszörpbe víz? Nem lehet anélkül, natúr meggyszörpöt készíteni? De lehetne, de egyrészt szerintem úgy túl tömény lenne az íze, másrészt akkor ahogy nyomjuk szét a meggyet, könnyen előfordulhatna, hogy szétfröcsög, és ha a ruhánkat fogja meg, abból nem biztos, hogy kijön.
Ezt követően jöhet a szörp főzése. Igen, főzzük a szörpöt. Mi mindig főzzük a szörpöt. Hogy miért, arról a Tények és tévhitek a szörpkészítéssel kapcsolatban... című cikkünkben írtunk bővebben. Szóval, tegyük oda a tűzre a lábast, és lassan melegítsük fel. Még nem kell forralni, csak forrás közeli állapotba hozni, hogy a meleg hatására a szétroncsolt meggyszemekből minél több íz- és illatanyag kioldódjon. Kevergessük így folyamatosan, majd amikor már majdnem forr, szűrjük le egy kis lyukú szűrőn. A visszamaradt gyümölcshús nem sok mindenre jó, de ha még aznap készülünk meggylekvárt is eltenni, akkor éppen abba belefőzhetjük, de egyébként mehet a szemétbe, ha alaposan kinyomkodtuk belőle a lét.
Ha mindent jól csináltunk, akkor az 5.5 kg meggyből és a 2 liter vízből lett legalább 4 liter gyönyörű szép sötétvörös meggylevünk. Hogy a színe a későbbiekben is ilyen csodás maradjon, adni kell hozzá egy kis citromsavat. Ekkor mennyiséghez kell legalább 10 mokkáskanállal, de mivel a citromsav teljesen természetes és veszélytelen anyag, akár többet is adhatunk hozzá, ha savanyúbb szörpöt szeretnénk. Ezt alaposan keverjük el benne, és szinte azonnal látni fogjuk, ahogy felélénkíti az amúgy is gyönyörű színét a meggylének. Ha jól elkevertük, akkor jöhet a cukor. Borítsuk bele, majd tegyük vissza a tűzre, és folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel. Forrástól számítva még legalább 15-20 percig főzzük (a tetején képződő habot folyamatosan szedjük le). Itt érdemes arra figyelni, hogy a 3 kg cukor jelentős térfogat növekedést fog okozni. Mi éppen ezért egy 9 literes fazékban főztük. Az elején még olyan nagynak látszott ez az edény ahhoz a relatíve kevéske meggyhez, de a végére szépen felszaporodott...
Ezt követően palackozhatjuk (nekünk 5 db 0.5 literes, és 5 db 0.7 literes szörpös üveg telt meg): forrón töltsük az üvegekbe a szörpöt, majd azonnal zárjuk rá alaposan a kupakot, és száraz dunsztba hagyjuk kihűlni. Így főzve minden tartósítószertől mentesen egészen biztosan eláll legalább egy évig, de akár tovább is. Nálunk azonban biztosan nem kell addig állnia, mert már most megittunk egy üveggel, pedig alig csak pár napja főztük a magunk házi meggyszörpjét...
Mindenkinek kellemes meggyszörp főzést kívánunk! :-)