2015
aug
25
Készülünk a téli időszakra: teljes erőbedobással folyik a befőzés. :-) Bár még nem a legolcsóbb a paradicsom és a paprika, de sikerült kifognom az egyik áruházban egy akciót, aminek keretén belül egészen jó áron jutottunk hozzá az első adag télire való lecsó alapját szolgáló paradicsomhoz, és paprikához. Mikor a hozzávalókat megvettem, épp munkahelyen voltam. Imádjuk a lecsót, így már most elraktuk belőle az első adagot, és ha idén lesz még jó árban a hozzávaló, akkor majd később még folytatjuk a befőzést, és talán kerül még idén lecsó a spájzba...
[ ]
Hozzávalók 10 üveg (720 ml) natúr lecsóhoz:
- 5 kg paradicsom
- 5 kg paprika
Előkészületek:
A befőttes üvegeket alaposan mossuk el mosogatószerrel, majd tiszta vízzel többször is öblítsük át őket. Az sem árt, ha kiforrázzuk az üvegeket. Ezt mi úgy szoktuk, hogy a mosogatószeres átmosás után forró vízzel öblítjük át többször. Ezt végezzük el a fedelekkel is, majd mehetnek egy tiszta konyharuhára, ahol hagyjuk őket maguktól megszáradni. Nem törölgetjük!
Natúr lecsó elkészítése:
Hirdetés A paradicsomokat és a paprikákat alaposan mossuk meg, majd egy lábasban tegyünk oda forrni vizet. A paradicsomot meg kell szabadítani a héjától. Ennek legegyszerűbb módja, ha kereszt alakban bevágjuk kicsit, majd forrásban lévő vízbe merítjük fél percre. Ha kivesszük a vízből, akkor a héja már könnyen eltávolítható. Ezt végezzük el az összes paradicsommal, majd vágjuk apró kockákra. Nekünk nem volt türelmünk a kockára vágással, több adagban turmixgépbe pürésítettük. Ezt követően mehet főni (nekünk egy kilenc literes fazekunk van, és miután a paprikát is hozzátettük, éppen hogy csak belefért, így azt tanácsoljuk, hogy akinek van nagyobb fazeka, használja azt).
Amíg a paradicsom kis lángon elfővi a levének egy részét, addig dolgozzuk fel a paprikát. Csumázzuk ki, majd vágjuk karikákra. Eközben ne feledkezzünk meg néha kevergetni a paradicsomot. Ha kész a paprika, akkor mehet az is a fazékba. A paprikával együtt még főzzük nagyjából 20 percig. Tovább nem kell, és nem baj, ha ez idő alatt nem főtt meg a paprika. Sőt! Pont ez a cél, hiszen ez natúr lecsó. A valamikori felhasználása során majd ráér megfőni. Pontosan ilyen okok miatt semmilyen fűszert nem raktunk bele, még sót sem.
Ezzel nagyjából el is készültünk. Most elkezdhetjük kiszedni az üvegekbe. Az üvegeket ha lehet, szedjük csurig, és a tetején legyen elég lé. Az sem baj, ha teljesen színültig tesszük. Ekkor a fedél rácsavarásakor egy kicsi lé kifolyhat, de így lesz benne a legkevesebb levegő, ezáltal kevesebb lesz az esélye az elromlásra. A forró lecsó térfogata pedig csökkenni fog mire kihűl, így a későbbi felbontáskor már nem lesz színültig
(aki nem bízik a tartósítószermentes befőzésben, az ezen a ponton tegyen minden üveg natúr lecsó tetejére egy-egy késhegynyi nátrium-benzoátot).
Ha az összes üveg meg van töltve, és le van zárva, akkor csomagoljuk őket újságpapírba, és tegyük száraz dunsztba, hogy ott hűljenek ki szépen lassan. Ezt próbáljuk úgy megvalósítani, hogy a lecsó teljes kihűléséhez legalább 24 óra kelljen. Mi ezt úgy szoktuk, hogy a franciaágyunk ágyneműtartójának aljára terítünk egy paplant kétrét hajtva, erre pakoljuk az újságpapírba csomagolt üvegeket, majd ennek a tetejére pakolunk még több plédet, takarót, nagypárnát, stb... jelen esetben ez olyan jól sikerült, hogy 36 óra elteltével benyúltam a takarók alá, és még legalább 50-60 fokosak voltak az üvegek. :-) Ha valaki tartósítószer nélkül akar befőzni, akkor ez a rész legalább olyan fontos a teljes csírátlanítás biztosításához, mint az üvegek megfelelő tisztítása...
Ha kihűltek, akkor szedjük ki őket a dunsztból, tisztítsuk meg az esetleg kívül is összekent üvegeket, címkézzük fel őket, és mehetnek a kamrapolcra. Később igen sokféleképp felhasználhatóak. Mindenkinek kitartást a natúr lecsó télire történő befőzéséhez... :-)