MindenegybenBlog

Hogyan készítsünk ropogós kovászos uborkát?

A kovászos uborka a top nyári savanyúság. A jól elkészített annyira finom tud lenni, hogy egész nap lehet egészséges csemegeként nassolgatni. Jót tesz az emésztésnek és közben vitaminokkal látja el a szervezetet. Ha naponta rendszeresen fogyasztjuk, egészen biztos, egészséges lesz gyomorműködésünk.

Nem csak húsok mellé fogyaszthatjuk, hanem saláták tartozéka is lehet, de akár egy reggeli vajas pirítós mellé is ropogtathatjuk friss sajttal. A nagy melegben igazán üdítően hat a szervezetre. Készítsünk belőle minél többet!

Hozzávalók: 5 literes üveg, 2-3 kg uborka, kapor, csombor, fokhagyma, egy szelet kenyér

Elkészítés: Inkább közepes vagy nagyobb méretű uborkákat válasszunk. Mossuk meg őket alaposan két-három lében, a végeiket enyhén vagdossuk be kereszt alakban, szurkáljuk meg őket néhány helyen, majd jó szorosan pakoljuk bele az üvegbe.

Rétegezzük közben az üvegbe a kaprot és a csombort is, és dugdossunk bele helyenként egy-egy gerezd fokhagymát is. Melegítsünk fel annyi vizet, hogy ellepje az uborkát, keverjünk el benne három evőkanál sót, és öntsük az üvegbe. A tetejére tegyünk egy szelet kenyeret, majd egy kisebb tányérral fedjük le. Közben megkóstolhatjuk, de két-három nap múlva napos helyen el kell készülnie.

2015-07-09 18:19:02 - Mindenegyben Blog