MindenegybenBlog

Előkerült Picur az eltűntnek hitt fehér gólya

Gyűrűje alapján azonosították be a napokban, a két éve eltűntnek hitt madarat.

A fióka anno, nem csak színes gyűrűt, hanem jeladót is kapott, melynek segítségével vonulását és első nyári kóborlását nyomon lehetett követni. Az utolsó adat azonban majdnem pontosan két éve érkezett a madárról, de most kiderült, szerencsére csak a jeladó hibásodott meg. Ez a jobbik verzió, ugyanis a fiatal gólyáknál gyakori az elhullás. Picurt, a HJ67 gyűrűszámú gólyát 2017.06.14-én az éjszakázni készülő gólyacsapatban sikerült kiszúrniuk a szakembereknek egy kiszáradó fa ágai között.

A Halász-család két tagja, Halász és Hajnal a nyírségi Nagyhalászon elhelyezett webkamera segítségével lett világhírű. A két gólyát 2008 óta a földkerekség szinte minden szegletében ismerték az internet madárbarát felhasználói, akiknek legnagyobb örömére 2014. március 23-án újra a megszokott fészekben találkozott az afrikai telelésből visszatért pár. Tavasszal négy utód kelt ki fészkükben, ám néhány nappal a kicsik születése után áramütés végzett a tojóval, Hajnallal. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével a fiókák a Nyíregyházi Állatparkba kerültek, és a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően életben maradtak. Közülük Picurra került jeladó.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

2017-08-06 16:34:51 - Mindenegyben Blog