“Kedves Jessie,
Amikor ölbe vettelek, ezt súgtam a füledbe: “Ígérd meg, hogy örökké élni fogsz, oké?” Nem tudtam elképzelni nélküled az életet, ezért mindig ezt mondogattam: “Biztosan örökké élni fogsz!”
Mindig szerettem sétálni veled. A póráz még mindig ott lóg az ajtón és arra vár, hogy menjünk sétálni! Ezen a héten sokat esett az eső, és minden nap már reflexszerűen ránéztem az órára, amikor ott volt az ideje, hogy együtt sétálni menjünk.
Amikor kekszet vagy chipset eszek, mindig téged kereslek, mert dobni szeretnék neked egy falatot.
Tökéletes kutya voltál a számomra! Olyan jó kutya voltál. Soha nem pisiltél be a lakásba, és nem rágtál szét semmit a lakásban. Csendes voltál, ritkán ugattál.
Jóban rosszban kitartottál mellettem. Mindig igaz barátom voltál, soha nem ítéltél el, még akkor sem, amikor meghaladtam a 100 kilót. Mindig csóváltad a farkát, amikor találkoztunk.
Úgy bízhattam benned mint a gyermek a szülőben. Ahogy egyre idősebb lettél, és megjelentek a kis szürke foltok, akkor igazi nagymama lettél.
Most, hogy távoznod kellett, az élet belőlem is kiszakított egy darabot.
Szeretlek édes Jessie!