MindenegybenBlog

A 24 éves lány 800 km-t utazik, hogy lássa szerelmét – aztán ő lesz a következő áldozat

Sophie Stevenson találkozott egy fiúval az elmúlt nyáron Barcelonában és azonnal beleszeretett. De mikor ismét találkozta, rá kellet jönnie, hogy csúnyán becsapták.

Sophie Barcelonában találkozott először Jesse Mateman-nal, ez tavaly nyáron történt, amikor mindketten ugyanabban a szállodában húzták meg magukat a 13 emberéletet követelő terrortámadás után. Nagyon gyorsan összebarátkoztak és a rákövetkező napokban egyre közelebb kerültek egymáshoz.  Sophie legalább is így élte meg ezt.

Egész éjszaka beszélgettek aztán le is feküdtek egymással, s amikor elérkezett a nyaralás utolsó napja, nagyon nehéz volt búcsút mondani a fiúnak. Sophie visszatért Angliába, Jesse pedig Hollandiába, de továbbra is tartották a kapcsolatot.

Minden nap beszélgettek, telefonon hívták egymást, terveket szőttek.

Jesse meghívta őt magához és azt mondta, nagyon örülne ha ismét együtt lehetnének. Nemsokára kiderült azonban, hogy ez egy nagy hazugság.

150 000 forintot költött az utazásra

Sophie nagyon szerette volna látni szerelmét ezért megvette a repülőjegyet és szállodát is foglalt. 150 ezer forintot költött el erre.

Mikor megérkezett Amsterdam-ba, tudta, hogy valami nincs rendben. A lánynak nem sikerült telefonon elérni a fiút, két óra múlva pedig ráeszmélt, hogy a fiú nem is fog jönni.

Elment a szállodába és kétségbeesésében sírni kezdett.

Hat órával megérkezése után kapott egy üzenetet. “Úgy kell neked. Jó kis vicc volt.” – szólt a fiú üzenete. Aztán küldött egy csúnya képet amin két malac volt látható és letiltotta a lányt a közösségi média oldalairól.

[LAPOZAS]

A lány egy úgynevezett “Húzz ki egy disznót” (Pull a pig)  viccnek lett az áldozata. Ez azt jelenti, hogy egy szórakozóhelyen egy csapat fiú kiválaszt egy nem túl csinos lányt és átvágják őt valamivel. Ez alkalommal Sophie volt az áldozat.

Szeretné figyelmeztetni a lányokat

Sophie teljesen összetört mikor elolvasta ezt, és azonnal repülőjegyet foglalt, majd hazament.

-A fiúk és barátai azt hiszik, ez egy jó vicc, de fogalmuk sincs mennyire szörnyű ez a lány számára. Nemcsak az volt fájdalmas, hogy így szabadult meg tőlem, hanem az, hogy nagyon megijedtem.- mondta Sophie Stevenson a This Morning című műsorban majd hozzátette:

-Nem szabad tolerálnunk ezt a fajta viselkedést. Ezért is álltam ki a nyilvánosság elé és ezért mondtam el a nevét, Annyira megalázott. De arra gondoltam, ha elmondom az embereknek az egész történetet, talán rájön milyen szörnyű viccet eszelt ki. Talán lesznek olyan fiúk, akik kétszer is meggondolják, hogy becsapjanak-e így egy lányt.

Jesse azt mondta, ő ártatlan, valaki más küldte Sophienak az üzenetet. De azt bevallotta, hogy Barcelonában lefeküdt a lánnyal, írta a ​​writes Daily Mail.

Meg vagyunk döbbenve, s az, hogy egy ilyen dolog megtörténik, egyszerűen hihetetlen. Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz ezzel.

2018-06-09 22:24:43 - Mindenegyben Blog